Minden kezdet nehéz 2.

2016. augusztus 07. 12:59 - B.Edina

Kénytelen vagyok újra ezt a címet adni a bejegyzésnek, mert sajnos (vagy nem sajnos) az élet bonyolultabb annál, mint amilyet szeretnénk, hogy legyen.
Van, hogy akadályba ütközünk folyton folyvást, (bár az igazat megvallva ezeket már nem is akadálynak, hanem kihívásnak, és a célhoz vezető lépcsőknek tekintem), s újra kell kezdenünk mindent.
Van úgy, hogy nagy lendülettel, s már kisebb sikereket elérve elindulunk egy úton, de valamiért az élet eltérít minket. Nos, én is így jártam, de szeretném kijelenteni, hogy nem adtam fel. Néha sok áldozatot kell hoznunk, néha le kell térnünk a kijelölt útról ahhoz, hogy újra magabiztosan, határozottan és boldogan tudjuk folytatni a célunkhoz vezető utat.

Nem mennék bele a részletekbe, hogy nekem miért is kellett letérnem az útról, de azt ígérem, hogy hamarosan visszatérek, még ha minden elölről is kell kezdenem.

A "minden kezdet nehéz"-ről eszembe is jutott egy remek példa, nagyon büszke vagyok az illetőre, s ezúton szeretném bemutatni őt:

Eszti egyik napról a másikra döntött úgy, hogy ő igen is életmódot vált, tesz valamit azért, hogy egészségesebb legyen, és jobban érezze magát a bőrében.
Nem félt segítséget kérni, s olyan eltökélt és kitartó maradt végig, hogy közel 2 hónap alatt látványos fejlődésen ment keresztül. Nem csak fizikailag, de szellemileg is jobban érzi magát most már.

Szerintem egy ilyen átalakulás, és eltökéltség nagyon jó példa mindenkinek. Csak így tovább! :)

Szólj hozzá!

70% táplálkozás, 30% edzés

2015. október 27. 10:59 - B.Edina

Nem, nem cseréltem fel a számokat. Ez sajnos így van.
Sokan úgy gondolkodnak, hogy "én heti 4x lejárok edzeni, ezért bármit ehetek", pedig ez a legnagyobb tévedés. Ha az ember így tesz, akkor konkrétan egy "bármit ehetek" ebéddel vagy vacsorával szépen le is rombolja mindazt, amiért keményen dolgozott az edzőteremben 1,5 órán keresztül.


Amikor úgy döntünk, hogy életmódot váltunk, a testünk sok megpróbáltatáson megy keresztül, türelmesnek kell lennünk a kívánt cél elérése érdekében. Ez nem hetek, hanem hónapok kérdése is lehet.
Fontos, hogy kipucoljuk a szervezetünkből a lerakódott káros anyagokat azzal, hogy olyan ételeket kezdünk el fogyasztani, ami könnyen megemészthető, vitaminokban és rostban gazdag. Ezek az élelmiszerek is megadják a telítettség érzetet, de nem érezzük úgy magunk tőle, hogy meg sem bírunk mozdulni, sőt! A megfelelő étel kiválasztása energiát ad szervezetünknek egész napra, javul a közérzetünk, s elkezd kialakulni tőle egy egészségesebb életforma.

Mit miért?

Fehérje
A test sejtjeinek építőanyaga, így fogyasztása elengedhetetlen az izmaink fejlődéséhez (is). Szálkásodni és izmosodni bizony csak akkor tudunk, ha az edzés mellett elfogyasztjuk a napi fehérjeadagunkat, hiszen testmozgással tudjuk beépíteni a szervezetünkbe azt.
Miben van fehérje: sovány húsok (csirkemell, pulykamell, marhahús) és a halakban, tojásfehérje, túró, tofu.. stb

Táplálékkiegészítőkkel nem lehet pótolni a napi fehérjeadag bevitelt, csak kiegészítés lehet (például közvetlenül edzés után), hiszen emésztőrendszerünk a szilárd tápanyagforrásokra van kitalálva. (!)

Szénhidrát
Az erről tanultakat szó szerint érdemes idéznem: "A szénhidrát a testünk üzemanyaga. A szénhidráttartalmú ételeket az emésztőrendszerünk egyszerű cukorrá (ún. glükózzá) bontja, majd ezt a véráram szállítja
a szükséges helyre. A szénhidrátokat testünk izmai tárolják, és egy kevés a májban is raktározódik. Az izommunka során az izomban tárolt ún. glükózpolimer, (glükózmolekulákból álló óriásmolekula) a glikogén bomlik le, és adja az energiát az izom számára. A szénhidrátbevitelnél nagyon fontos a minőség, már csak azért is, mert az elhízásért legfőképpen felelős tényezőről beszélünk. Felépítésük szerint megkülönböztetünk egyszerű és komplex szénhidrátokat. A táplálkozásban az utóbbiakra van szükség, mert az egyszerű
szénhidrátok – közismertebb nevükön cukrok – igencsak szeretnek zsírrá alakulni."

Ezáltal kerüljük a cukros és fehér lisztes ételeket, helyette fogyasszunk komplex szénhidrátokat, mint például: rizs és alfajai, zabpehely, teljes kiőrlésű tészta, teljes kiőrlésű kenyér, bab, lencse.. stb.


Zsír
Bármennyire is hihetetlenül hangzik, zsírra bizony szükség van az étrendünkben. A zsír testünk egyik legnagyobb energiaforrása, kétszer annyi kalóriát tartalmaz, mint a szénhidrátok.

A zsír nem egyenlő az elhízással! A hétköznapokban sajnos sok olyan ételt fogyasztunk, melyek rossz minőségű (feldolgozott), finomított szénhidrátokat tartalmaznak, s ezek nagyon könnyen átalakulnak testzsírrá.
A zsíroknak kétféle csoportjával találkozunk a hétköznapokban: telített (rossz) zsírok, melyek szénhidráttal kombinálva megakadályozzák, hogy a szénhidrátok az izmokba töltődjenek (ami elhízáshoz vezet), és a telítetlen (jó) zsírok, amiknek csak pozitív tulajdonságait lehet sorolni. Főleg növényi forrásokból származnak, szobahőmérsékleten folyékonyak.
Telítetlen zsírok előfordulása: olajos magvakban, lenmagolajban, halolaj, olivaolajban, .. stb

Rostok
A rostok elengedhetetlenek az emésztésünk egészséges működéséhez, tehát ne hanyagoljuk el a fogyasztásukat. Minden étkezéshez, de minimum a főétkezésekhez fogyasszunk valamilyen zöldséget. (!)

Víz
Talán ez az, aminek fogyasztását általában egyáltalán nem vesznek komolyan az emberek. Pedig gondoltad volna, hogy az emberi test 60%-át, az izmok 70%-át, az agy 85%-át víz alkotja. A víz nélkülözhetetlen az egészséges és normális teljesítményhez, és fokozza az anyagcserét. A túl kevés víz dehidratáltsághoz, szellemi és fizikai teljesítésromláshoz, hosszú távon pedig egészségkárosodáshoz vezet.
Nem mindegy hogy mit iszunk. Kerüljük a cukros üdítőket, a magas koffeintartalmú italokat (cola, kávé, energiaitalok), helyette fogyasszunk szénsavmentes ásványvizet, vagy csapvizet, vagy natúr szálas zöld teát.

 

 

Szólj hozzá!

Tűzd ki a célt!

2015. október 12. 11:49 - B.Edina

Megvan a lelkesedés? Szuper! De a sok kapott információ mellett hogy is álljunk neki mindezeknek, ha nem tudjuk mi is a pontos célunk vele? Akkor tudunk bármit is elérni, ha pontosan átgondoljuk, mit is akarunk, s megrajzoljuk az afelé vezető legegyenesebb utat. Ha ez sikerült, akkor megtettük az első, és legfontosabb lépést a célunk elérése érdekében.
Szerintem talán az emberek nagy része a húszas éveik végére, harmincas éveik elejére már tudják, hogy mit is szeretnének kezdeni az életükkel, már rá is léptek arra az útra, netalán már meg is valósították mindazt. Nem kell itt mindenképp nagy dolgokra gondolnunk, lehet az bármi, ami sokat jelent egy embernek: család, egy saját ház, karrierben lévő feljebb lépés, saját vállalkozás, jó sporteredmény elérése, és még sorolhatnám.
Viszont vannak olyanok, akik évekig keresgélik azt, hogy mi is teszi őket igazán boldoggá, mi az a munka, életkörülmény, életmód, amiben igazán meg tudják állni a helyüket, s amiben nem stresszesek, hanem kiegyensúlyozottak, és boldogok. Hiszen végső soron ez az, ami számít.

Én az utóbbi csoportba tartozom. Tisztán emlékszem a fordulópontra, amikor eldöntöttem, hogy márpedig én egészen mást akarok csinálni. A munkahelyemen ültem az irodában, papírhalmazok között, egyfolytában csörgött a telefon, s folyamatosan jöttek az e-mailek. Úgy éreztem szétrobban a fejem, görcsben volt minden testrészem az állandó stressztől és monitorbámulástól. Mindig készenlétben kellett lenni, számomra olyan érdektelen, az ember igazi életére nézve haszontalan dolgok miatt, amiről úgy gondolom, hogy az égvilágon semmi értelme.
Nem akartam tovább ezt csinálni, azt gondoltam, az energiáimat ezen túl sokkal hasznosabb dologba fogom fektetni. Ekkor kezdtem el foglalkozni komolyabban a mozgással, és az ehhez szorosan kapcsolódó egészséges táplálkozással.

Célom, hogy minél többet fejlődjek, minél többet megtanuljak ezzel kapcsolatban, hogy mindezt kamatoztatni tudjam a jövőben.

Szólj hozzá!

Minden kezdet nehéz

2015. október 08. 16:30 - B.Edina

Az egész "kattanás" kicsit több, mint egy hónapja kezdődött nálam. Szinte villámcsapásszerű volt az egész elhatározás, hogy én márpedig most új életet kezdek.

Persze sokszor gondoltam már előtte is arra, hogy életmódot kéne váltani, valamit máshogy kéne csinálni, s tettem is erre némi kísérletet, de hamar feladtam. Tanultam a hibámból, és most már határozottan állítom, hogy ez csak kemény hozzáállással, óriási akaraterővel és nagy lelkesedéssel működik csak. Meg kell tanulni minden külső kísértésnek ellenállni, koncentrálni a célunkra, s erősnek maradni mindaddig, míg el nem érjük azt.

Természetesen nem csak addig kell erősnek maradni, de szerintem a legnagyobb kihívás mindig elérni, amire vágyik az ember. Ha végigjártuk a célhoz vezető gyötrelmes utat, akkor már csak megtartani kell a kialakult állapotot.

De hogy álljunk neki? Merj segítséget kérni!

Az első lépésem az volt, hogy beiktattam a sportot az életembe. Nem sok fogalmam volt kezdetben arról, hogy mitől lehet fogyni, formálódni, szálkásodni, ezért szakértő segítségét vettem igénybe, személyi edző formájában. Régről ismerősöm volt a lány, így gyorsan egymásra hangolódtunk, szinte bármit kérdezhettem tőle.
Kialakítottunk egy kezdő számára ideális edzéstervet, és azt csináltam kezdetben heti 2x, majd 3x, most meg már eljutottam arra a szintre, hogy saját magamnak állítsak össze különböző gyakorlatokat.

Ne add fel!

Az első edzés után jobban elfáradtam, mint amikor középiskolában 45 percen keresztül hajtott minket a testnevelő tanár. A végén már szédültem, olyan helyekről folyt rólam a víz, ahol nem is sejtettem, hogy tud, az arcom is lángolt. Másnap szó szerint alig bírtam lábra állni. Kellett 1-2 nap, mire az izomláz csillapodni kezdett.
Az edző biztatására néhány nap múlva újra elmentem, újabb gyakorlatok vártak rám. Megtanultam használni a kondigépeket, tornáztunk labdával, szőnyegen, bordásfalnál. A lehetséges gyakorlatok száma kimeríthetetlen.
Ezek végrehajtása második alkalommal sem ment könnyebben, mint először, s másnap az izomláz is gyötört rendesen. De nem adtam fel, mentem újra, és újra.

 Mikor, mennyit, hogyan

Amikor van idő rá. Lehet reggel, munka előtt, vagy munka után is. A lényeg, hogy csináljuk!
Én leginkább a reggeli órákat preferálom, hiszen akkor még frissek vagyunk, nincs rajtunk a napi stressz által kialakult nyomás, nem vagyunk fáradtak a munkától, tanulástól. Reggeli előtt kifejezetten jobb a mozgás, hiszen akkor a fogyás is könnyebben indul meg.
Véleményem szerint legalább 45 perc szükséges kezdetben, később, edzésformától függően több is lehet. Én szeretek 1,5 órát edzeni konditeremben, ezáltal átmozgathatom az egész testem. Erről részletesebben beszélek majd a továbbiakban.
Szinte mindegy, hogy milyen mozgásformát választunk, fő a rendszeresség. Én az állóképesség-javító és feszesítő, szálkásító edzéseket részesítem előnyben.

A bejegyzés végére (bár fontosságát tekintve kezdhettem volna ezzel is) íme egy motiváló videó, mely rávilágít, hogy semmi sem lehetetlen, ha teszünk érte, s nem hallgatunk a negatív kritikákra, és mindig a célunk lebeg a szemünk előtt.

Arnold egy igazán jó példa lehet mindannyiunknak, hiszen a semmiből tört fel a csúcsra, hogy elérje céljait.

Szólj hozzá!

Welcome!

2015. június 29. 16:00 - B.Edina

Manapság a csapból is az folyik, hogy egészséges táplálkozás így, sportolás úgy, sokan mégis szkeptikusak a témával kapcsolatban. Határozott véleményem az, hogy semmi sem lehetetlen, minden csak akaraterő és kitartás kérdése.
Elengedhetetlen persze a céljaink eléréséhez a sok-sok motiváció és pozitív energia. Azért kezdtem blog írásba, hogy másokat, és ezáltal saját magamat is motiváljam vele.

Nincs nekem erre időm!

Na igen, a legáltalánosabb és legrosszabb kifogás. Emögött minden bizonnyal csak a lustaság áll.
Tudom, nehéz nekiállni, de napi minimum 30 perc mozgás (kezdetben) elengedhetetlen a fitt és életforma elkezdéséhez, a jó közérzetünk, fizikai egészségünk megtartásához. Legyen szó akár futásról, bringázásról, vagy akár egy kiadós sétáról is.


Túl drága edzőterembe járni!

Valóban nem tartozik a legolcsóbb dolgok közé eljárni egy fitneszterembe, de ez sem lehet elég nagy indok a mozgás elhanyagolására. Számtalan kiváló és motiváló videó megtalálható már az interneten olyan tornákról, edzésekről, amit bárki el tud végezni otthon. 
Ezen kívül semmibe sem kerül felöltözni, s kimenni a szabadba bringázni, egy jó nagyot sétálni, kirándulni, tollasozni, és persze még sorolhatnám. Egyedül nehezebb? Szerezzünk társaságot! Barátot, barátnőt, családtagot. Így egymást tudjátok motiválni. :)

Túl drága egészségesen étkezni!

Sajnos nem egészségesen táplálkozni is drága, viszont ha szakítunk egy kis időt a főzésre, és a jó minőségű alapanyag beszerzésre, akkor megkönnyítjük ennek kivitelezését.

1. Menjünk el piacra, ahol nagyobb az esély kedvezőbb árú és jobb minőségű hús, zöldség és gyümölcs beszerzésére.
2. Mindig tervezzünk előre 1-2 nappal. Sokkal könnyebb kalkulálni, és gazdálkodni a hétre és a hónapra vonatkozóan, ha van tervünk arra, hogy mit főzzünk másnap, mi mennyibe kerül, miből érdemes és kell többet beszerezni, s mi az, amit ki kell zárni az étrendünkből, és ezáltal a mérlegelést is elkezdhetjük az új életünkre vonatkozóan.

 

 Most, hogy nagyjából minden kifogást kilőttem, vágjunk bele! :)

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása